1001 vers
Minden művészet az emlékezet leánya. /Somlyó György/
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Ady Endre: Földrengés előtt |
 |
 |
Testvéreim, reánk most az Időből
Vészes csodák, gyönyörű napok hullnak.
Emeljétek föl az arcotokat,
Most, most, mikor a bajok sokasulnak.
Ingnak a házak, menjünk az utcára,
Ott zúg a Sors s táncos vér-jelek intnek.
Amink van, vigyük az utcára ki:
A rongyainkat és a sebeinket.
A rongyainkat és sebeinket,
Bús szemeink évezred-törte fényét,
Kemény öklünket, igazunk, hitünk,
Forró, varas szánk bosszúlihegését.
Karddal, korbáccsal, ónnal, lópatával
Ha jönnek, álljunk, most végre megálljunk.
Nyög, reng a Föld, rosszabbul nem lehet,
Nekünk semmink sincs, hátunkon a házunk.
Reng a Föld és vadul ölet az úr-had?
Rengjen a föld s a dölyfös had ölessen.
És mégis más lesz a magyar világ,
Az utcákon már a Jövendő lebben.
Testvéreim, megmart, szegény szivünket
Rakjuk rá izzadt, büszke homlokunkra,
Vagy bércet szül vagy mély sírt most a Föld:
Földrengés lesz, legyen talpon az utca!
Népszava, 1908. október 4.
Petőfi Sándor: Egy könyvárus emlékkönyvébe
Az életcél boldogság, de elébb
Fáradni kell, hogy ezt a célt elérd,
Ugy ingyen ahhoz senki sem jut el,
Ahhoz nagyon sok mindenféle kell:
A becsülettől soha el ne térj
Sem indulatból, sem pedig dijért,
Szeresd hiven felebarátidat,
Ne vond föl közted s más közt a hidat,
A hon nevét, a drága szent hazát
Szivednek legtisztább helyére zárd,
S imádd az istent, s mindenekfelett
Áruld erősen költeményimet.
Pest, 1848. január
Oravecz Imre: Buksi I
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Ady Endre, Elillant évek szőlőhegyén
Tort ülök az elillant évek
Szőlőhegyén s vidáman buggyan
Torkomon a szüreti ének.
Ónos, csapó esőben ázom
S vörös-kék szőlőlevelekkel
Hajló fejem megkoronázom.
Nézem a tépett venyigéket,
Hajtogatom részeg korsómat
S lassan, gőggel magasra lépek.
A csúcson majd talán megállok,
Földhöz vágom a boros-korsót
S vidám jóéjszakát kivánok.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Paul Verlaine
Naplemente
Hűs esthajnali
fényt a róna kap,
immár hajlani
kezd s borong a nap,
búm halk ajkai
hűs dalt zsonganak,
mely ringatva rí,
míg borong a nap.
S bíboran, busan
mint most a homok-
rónán nap zuhan,
furcsa fantomok:
száz álmom suhan
s tűnik és lobog,
mint most a homok-
rónán nap zuhan...
Tóth Árpád fordítása
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Tóth Árpád: Láng
Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
Lábhegyre állt a kis nyulánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;
De gőggel álltak fenn a fák,
És mosolygott minden virág,
Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
Nem látta senki más, csak én.
1921.
Ady EndreKönnycseppek |
|
Hajadnak ékét adtad át: Azt a virágot add nekem, II. Talán nem is a földön jártam: Most sétálok a sétatéren, III. Ne félj, kis lány, nem írok már Mióta kijózanodtam, 1897. május 16.
|
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Béke
Hágában konferenciáznak,
Párisban helyreállt a csend.
Nálunk csak úgy dühöng a béke,
Csendes, nyugodt a parlament.
A vén világrész vesztét érzi,
Minden lecsendesült, nyugodt,
Ilyen botrányos békességről
A történet még nem tudott.
Észak ködös, fagyos mezőjén
Egy nép rabláncban görnyedez,
A germánok büszke Cezárja
Szabad sziveknek tőrt szegez,
A gall hajó hullámban táncol,
Egy uj Marseillaise hangja cseng,
Kenyeret kér a népek ezre -
S mégis dühöng a béke, csend.
Farkasszemet néznek egymással
Országok, népek, nemzetek,
Ezer törekvés, ezer eszme
Igázza le a szellemet;
Földrészünkön nagy tisztulás kell,
Vihar, mely messze-messzezeng,
Harc kell, mely igaz békét szüljön,
Mert most hazug a béke, csend!...
1899. június 15.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
József Attila: Április 11
A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.
Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.
Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.
Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.
Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.
S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.
Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.
A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.
A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.
1925. ápr. 11.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.
Belőlem fognak nézni
Téged és egy kék tavat
S mit a földön nézni
Még szabad.
Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
|
Ady Endre: Az élet
Az élet a zsibárusok világa, |
||
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Ady Endre: Szakíts, feledj!
Ha van lelked a szakításhoz,
Ha van erőd a feledéshez:
Szakíts, feledj!...
Úgy sem volt az szerelmi mámor,
Csak egy szeszély, mit szít a távol.
- Isten veled!...
Bolondság volt ez is, mint minden.
Silányság volt ez is, mint minden,
Álom csupán...
S én, aki mindent elvesztettem,
Hogy' rohantam e lehetetlen
Álom után!...
Befejeztük kis regényünket,
Bevégeztem már minden álmom:
- Isten veled!...
Hogy ki vagyok, tudod Te, édes,
S ha van erőd a feledéshez,
Szakíts, feledj!...
1899. december 31.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Petőfi Sándor: Sok embert ismerek...
Sok embert ismerek,
Ki önmagát legjobban szereti;
De másnak ismét vannak kedvesi,
Kiket magánál forróbban szeret,
S ezeket sokszor mégis megbántja.
Aztán megbánja,
Hogy könnyeket facsart szeméből,
Kinek egy vidám pillantásáért,
Kinek egy mosolyáért
A legszebb részt od'adná életéből.
Ilyenkor tudja csak: mi a gyötrelem?
Mik a keservek?
És kéri szivét: repedj meg, oh szivem!
És ez - büntetésül - nem reped meg.
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Petőfi Sándor: Gyertyám homályosan lobog ...
Gyertyám homályosan lobog...
Magam vagyok...
Sétálok föl s alá szobámban...
Szájamban füstölő pipám van...
Multam jelenési lengenek körűlem...
Sétálok, sétálok, s szemlélem
A füst árnyékát a falon,
És a barátságról gondolkodom.
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Radnóti Miklós: Nem tudhatom ...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
1944. január 17.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
József Attila
Nyári délután a szobában
Fuldoklik már a széternyedt szoba.
A polituros asztal és a székek
Vén arca kéksötét homályba réved.
Vár rám a lépcső villogó foga.
De lenn a fürdő-strandon, a Dunán,
Piroscsíkos, vizes trikók feszülnek. -
Jó ára van a könnyü tüllnek,
A friss szél futkos fodrai után.
Nem volna rossz az ódon Óbudába,
Ingujjba lenni, vagy nem is ruhába.
Kis korcsmában a sört isszák. - Talán
Ha én is innék, habzana a szám.
Száradt a számpadlása és a nyelvem.
Jaj, inni kell, de akkor föl kell kelnem.
1922.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
(foto: Festményrészlet V.G.)
Petőfi Sándor
A szerelmes tenger
Ült a lyányka boldogan tünődve
Sziklaparton a tenger fölött,
És akit várt, akiről tünődék,
Kedvesének koszorút kötött.
Átellenben kelt az esti csillag,
De a tenger nem gondolt vele;
A leányra nézett kék szemével,
S így sohajta hullámkebele:
"Oh mi szép vagy, oh miként szeretlek!
Jőj le, ha van benned irgalom,
Jőj s fürödjél bennem... üdvezűlök,
Hogyha kebled megcsókolhatom.
Jőj le hozzám, szépségek leánya,
Jőj le, és szeress, légy hitvesem;
Földiszítlek, mint menyasszonyát még
Nem diszíté egy királyfi sem.
Fürteidre fölhozom dúsgazdag
Mélységemnek minden gyöngyeit;
S elveszíti ragyogásaiktól
Szeme fényét, aki rád tekint.
Nem, nem, oh rád ne tekintsen senki!
Messze viszlek innen téged el
Napkeletre egy szigetbe, amely
Telve a föld gyönyöreivel.
Ottan minden patak egy szivárvány,
S híg gyémánt a tiszta levegő,
S a mezőnek minden órán új s a
Régieknél szebb virága nő.
Ottan szebb az éj, mint itten a nap,
S szebb a tél, mint itt a kikelet,
S madarak a hópelyhek... mig esnek,
Zengedeznek tündéréneket.
Jőj keblemre, szépségek leánya,
Jőj le, és szeress, légy hitvesem;
Napkeletre szigetembe viszlek,
Ott élünk örök-szerelmesen.
Itt a sajka, ülj beléje, lyányka,
Ringatom majd oly szelídeden,
Hogy elalszol; és mire fölébredsz.
Ott leendesz a szép szigeten."
Esdekelve így beszélt a tenger;
A leány nem érté meg szavát,
Nem fejté meg a rengő haboknak
Suttogó, egyhangú moraját.
És akközben kész lett koszorúja,
S akit várt, az ifju megjöve,
És látá az érkezőt a tenger,
S hah miként fölháborult szive!
Hátha még a többit látta volna...
Eltünének sűrü fák mögé,
S őket a sötétzöld lombozat s az
Éj sötét kárpitja elfödé.
Másnap reggel vitorlás hajón a
Boldog ifju a tengerre szállt;
És a tenger jókedvvel, nyugodtan
Vitte őt a messzeségen át.
"Menj, menj, ifju", gondolá magában,
"Sok szerencsét vándorlásodon;
De halálod lesz az óra, mely e
Lyányhoz téged ismét visszavon.
Kedvezek most, sebesen röpítlek,
Mert a lyánytól messze távozol;
De ha vissza, a leány felé jősz,
Minden vészemmel találkozol."
A leányka ott állt nemsokára,
Ahol tennap koszorút kötött;
Koszorúja összetépve fekvék
Széteresztett fürtei között.
Ottan állt, a tenger s ég közötti
Végtelenben járt tekintete,
Mint elfáradott galamb, amelyet
A sas helyről-helyre kergete.
"Itt volt. Elment, elment mindörökre,
Megcsalt; megcsalt! Engem itt hagyott.
Itt hagyott, oh, engemet... kettőnket:
Engemet és a gyalázatot!"
Igy panaszlá a leány keservét,
És a tenger meghallotta azt,
És egyszerre nagy birodalmában
Minden alvó habot fölriaszt;
És után küldé a hajónak,
Mely a csábitó ifjút vivé,
S a hullámok a hajót s az ifjut
Egy csapással zúzták semmivé.
S szólt a tenger: "Te szegény teremtés,
Mit teszesz most, mondd, hogy mit teszesz?
Megcsalt téged az, akit szerettél,
Én szeretlek s engem nem szeretsz!
És mit ér az élet már tenéked?
Karjaimba vesd le magadat,
Hadd legyek koporsód... eltemetlek,
Tégedet és gyalázatodat."
Amit egykor nem értett a lyányka,
Most megérté a tenger szavát;
Leugrott a szikláról, s a tenger
Eltemette őt s gyalázatát.
Szalkszentmárton, 1846. április 10-24.
Tóth Árpád
Vonatra ülnék...
Vonatra ülnék, pamlagán nyúlnék, leereszteném nagy ablakát,
...szélparipák puha szügye és illatos sörénye,
Pipacsok, búzavirágok, gyújtoványfű, vadrepce s az ajakos virágok kék csókjai,
Csókok az illatokban, szőkeségek a fényben, és ne lássak több tintát és bánatot...
1925.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
József Attila
Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
József Attila
Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi tehet, amit akar, hisz szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen
mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen
mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül, a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságba nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.
(fotó: Lucien Hervé)
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Ady Endre
Ha...
Hogyha tudnád, látnád, mit szenvedek érted,
Oh, de megátkoznád csalfa hűtlenséged!
Koszorút kötöznél, könnyed hullna rája:
Letűnt boldogságom sötét fejfájára.
Oh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek,
Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet,
Lihegő ajkaim nem átkot szórnának
Csak örökre Téged, Téged csókolnának.
Oh, ha tudtad volna, mennyi dicsőt, szépet
Dalolnék Terólad, dalolnék Tenéked,
Nem törted vón' össze sóvárgó, bús lantom:
Elmerengnél sokszor annyi édes hangon!
Oh, ha Te éreznéd azt a sötét átkot,
Mely elrabolt tőlem egy tündérvilágot:
Megtörne a szíved, megtörne a lelked,
El nem bírnád soha azt a nagy keservet!
Vándorlok kifosztva mindenből, mi drága,
Fenyeget egy élet sivár éjszakája...
Gyenge rózsatőről hova lett a rózsa?...
- Verje meg az Isten, ki letépte róla!
1897. április 4.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
FELFÖLD, HEGYEIM!
MY HEART'S IN THE HIGHLANDS
Felföld: oda, csak oda vonz a szivem!
Felföld: oda, csak oda!... Fegyveresen
száguld a vadász... fut előtte az őz:
Felföldön a szívem, akárhol időz!
Felföld, Hegyeim, kik a hőst szülitek,
hejhó, bucsuzom most: ég veletek!
Út bárhova, észak akárhova vet,
Felföld, Hegyeim, a szivem tietek!
Hejhó, gyönyörű, hófödte orom,
hejhó, szakadék, s zöld-völgy: bucsuzom;
hejhó, meredély, s erdők, suhogók,
hejhók, patakok, s ti vizek, zuhogók!
Felföld: oda, csak oda vonz a szivem!
Felföld: oda, csak oda!... Fegyveresen
száguld a vadász... fut előtte az őz:
Felföldön a szívem, akárhol időz!
Szabó Lőrinc
Robert Burns
VALAKIÉRT
FOR THE SAKE O' SOMEBODY
Fáj a szivem: mondjam ki? Jaj,
hogy fáj Valakiért!
A teljes téli éjszakán
fenn volnék Valakiért.
Ó, jaj, Valakiért!
Lejárnám a két lábamat,
le én Valakiért!
Szűz szerelem angyalai,
ti feleltek Valakiért!
Hozzátok vissza, küzdjetek
az én Valakimért!
Ó jaj, Valakiért!
Ejhaj, Valakiért!
Megtenne - mit nem tenne meg
a szivem Valakiért.
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Petőfi Sándor: A téli esték
Hova lett a tarka szivárvány az égről?
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.
Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,
Vállain fejér, de foltos takaró van,
Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok helyen kilátszik mezítelen teste,
Ugy áll a hidegben s didereg... az inség
Vastagon van bágyadt alakjára festve.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan ott benn szép az élet a szobában.
Áldja istenét, kit istene megáldott,
Adván néki meleg hajlékot s családot.
Milyen boldogság most a jó meleg szoba,
S meleg szobában a barátságos család!
Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,
Ha van honnan rakni a kandallóra fát,
S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe
Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.
Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!
El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.
A családfő ott fenn ül a nagy asztalnál
Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,
Szájokban a pipa, előttök palack áll
Megtelve a pince legrégibb borával;
A palack fenekét nem lelik, akárhogy
Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy.
Kinálgatja őket a jó háziasszony,
Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,
Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,
A kötelességét ő jól megtanulta,
Nem bánik könnyen a ház becsületével,
Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.
Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:
"Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!"
Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,
S ha kiég pipájok, újra rátöltenek,
És mint a pipafüst csavarog a légben,
Akkép csavarognak szanaszét elméik,
És ami már régen elmult, nagyon régen,
Összeszedegetik, sorra elregélik.
Akitől nincs messze az élet határa,
Nem előre szeret nézni, hanem hátra.
A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,
Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.
Mit is törődnének a multtal? az élet
Előttök vagyon még, nem a hátok megett;
Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,
Merengve nézik a rózsafelhős eget.
Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,
Tudja a jóisten mégis jól mulatnak.
Amott hátul pedig a kemence körűl
Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl,
Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek
Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol...
Űzi pillangóit a boldog jelennek,
Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. -
Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:
Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!
Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a
Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.
Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,
Lovait itatj' a kocsis éjszakára.
Húzzák a cigányok valami víg toron,
Távolról hangzik a bőgő mormogása.
S e különféle zaj ott benn a szobába'
Összefoly egy csendes lágy harmóniába.
Esik a hó, mégis fekete az útca,
Nagy vastag sötétség egészen behúzta.
Járó-kelő ember nem is igen akad,
Egy-egy látogató megy csak hazafelé,
Lámpája megvillan az ablakok alatt,
S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,
Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig
Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?
Pest, 1848. január
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
Robert Burns
Levélhulláskor
Borong a hegyormon a lomha homály,
az ér kanyarogna, de köd lepi már,
hogy sápad az év, s komorúl a vidék,
ha tél veszi át a vig ősz örökét.
Barnák a mezők, meredeznek a fák,
eldobta a nyár a vidám cicomát;
bolyongva hadd hordom a bút egyedül:
hogy üldöz a sors az időm de röpül!
Mily hosszú az élet s hogy kárba veszett,
mily röpke csupán, ami még a tied,
mily képeket ölthet az ősi idő,
mily szálakat tép el a sors, a jövő.
Mily ostoba vagy, mig a csúcs hivogat,
fentről csupa árny, csupa kín az utad!
Silány ez a sors! - de a sír nem a vég,
kell még mibe bízzon az emberiség.
Fodor András
~oooooOOOO§OOOOoooooo~
~oooooOOOO§OOOOoooooo~